Születésem óta Pécelen élek, és sosem volt kérdés számomra, hogy mi is itt alapítsunk családot a férjemmel.
A szüleim már gyerekkoromban megtanították, hogy mi a kemény munka, és arra, hogy a szorgalom és a kitartás mindig meghozza a gyümölcsét. A családi vállalkozások, melyek működtetésébe és vezetésébe Édesapám már nagyon korán belevont, kellő alappal szolgáltak ahhoz, hogy hamar megtanuljam nagyobb rendszerek működésének összefüggéseit, és azt, hogy hogyan kell csapatként együtt dolgozni.
Az elvek és értékek, a hagyományok tisztelete, valamint az emberek iránti szeretet, amit családomban láttam, tanított meg arra, hogy nagyobb felelősséget vállaljak. Ezért már gyerekkorom óta egyértelmű volt, hogy a jogi pályára lépek. Az ügyvédi hivatásom során, valamint adótanácsadóként szerzett szakmai tudásomat, nyelvtudásomat, eddig megszerzett tapasztalataimat közvetlenül is hasznosítani szeretném városunk javára, kellő alázattal.
Az egyénért és közösségért való felelősségvállalás nem idegen számomra. Gondolkodásmódomat gyermekkorom óta meghatározza a kötelességtudat, mindig céltudatos és kitartó voltam. Mindig hittem, és most is hiszem, hogy "mindent lehet, csak akarni kell. "Úgy gondolom ez a hozzáállás tesz képessé arra, hogy a végsőkig képes legyek küzdeni, ha jó ügyet kell képviselnem, és megoldást kell keresnem a problémákra. Akik ismernek, tudják, hogy mindig örömmel nyújtok segítő kezet ott, ahol tudok. Úgy gondolom, hogy édesanyaként tanultam meg mélyebb megértést és empátiát tanúsítani az emberek iránt, és ez segít abban, hogy az élet különböző területein jobban megértsem és szolgáljam a közösséget.
Rendszeresen veszek részt helyi kezdeményezésekben és jótékonysági eseményeken, hogy támogassam és fejlesszem a környezetemet. Úgy gondolom, hogy az önkéntesség iránti elkötelezettségem nemcsak az emberek életére, hanem az egész közösség javára is hat, és hozzájárul Pécel erősödéséhez és fejlődéséhez.
Tele vagyok tervekkel, ötletekkel és úgy érzem, ehhez megtaláltam azokat az embereket, azt a CSAPATOT, akikben hasonló módon munkálkodik a tenni akarás, és akikben maximálisan megbízom.
A jövőben szeretném mind a munkám, mind a közösségi szerepvállalásaim során koordinálni és jó irányba befolyásolni a városi eseményeket, fejlesztéseket.