Dr. Kővári Alexandra gondolatai Anikóról:
"Örömmel mutatom be Önöknek Árva Anikót, aki a Mintakezek Egyesület képviselőjelöltje a 6- os számú egyéni választókerületben. Anikó nem csupán egy elkötelezett lokálpatrióta, hanem tősgyökeres péceli is, aki nem tudja elképzelni, hogy családjától, barátaitól és városától távol éljen.
Kedvelem benne, hogy az ő pohara félig mindig tele van."
Árva Anikó vagyok, Pécelhez erősen kötődöm érzelmileg, így külön megtiszteltetés számomra, hogy jelöltként indulhatok, ráadásul a Mintakezek csapatában.
Gazdálkodási szakon szereztem vállalkozás szakirányos, közgazdasági diplomámat. A pénzügyi területet tudatosan választottam, mert már gyerekként szerettem volna érteni a pénzhez és az „áramoltatásában” nagy lehetőséget láttam, amivel életünkön jelentősen segíthetünk. 20 éves szakmai múltam és a cégek gazdálkodása terén szerzett tapasztalatom miatt, látom az üzleti világ összetettségeit, és ezt a tudásom szívesen állítom a város szolgálatába.
Család- és gyermekközpontú illetve, nyitott és együttérző lényem tükrözi, amit a közösségünk és a környezetünk iránt érzek. A család a legbiztosabb pont és védőháló is számomra, barátaimra pedig családtagként tekintek. Az állatok szeretete és védelme is kiemelkedő szerepet játszik az életemben, kutyás gazdiként elkötelezett vagyok az állatjólét és védelem iránt. Városunkat többnyire állatkedvelő emberek lakják, így az állataik is jelen vannak mindannyiunk környezetében és sokszor megoldandó feladatok elé állítanak, de semmiképpen sem problémát jelentenek.
Több éve különböző önismereti témában, illetve egyéb-mint például, kommunikációs területen, így jelenleg is konzultánsnak képzem magam, hogy a megszerzett tudásom és tapasztalatom megosztva traumahatás alatt álló embereknek segíthessek.
Hiszek abban, hogy Pécel sem rendelkezik rosszabb adottságokkal a környező településekhez képest, de egy jól felépített stratégiai tervre, a lakókkal közös tevékeny megvalósításra és egy elkötelezett városvezetésre van szükség ahhoz, hogy elindulhasson egy új irányba. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy szintén független képviselőként, az akkori Pénzügyi, Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökeként már szolgálhattam. Korábbi képviselői tapasztalatom által átlátom az önkormányzat működését, amit a közösség javára szeretnék fordítani.
Az egyesület életébe pár éve becsatlakozva az itt élők segítése, a város előbbre jutása a célom. A jelöltséget örömmel azért vállaltam, mert szeretnék segítő mintakezet nyújtani Önök számára, hogy közösen teremthessünk egy élhetőbb, szebb várost.
Meggyőződésem, hogy Pécel és a péceliek többre érdemesek, ezért közösen kidolgoztunk egy átfogó, még a városon is túlmutató tervet, amit Önökkel karöltve meg tudunk valósítani és ezzel ki tudunk törni az eddigi korlátok közül, a fejlődés magjait együtt elültetve és azt szeretettel gondozva.